Információszimatolás ,,A Horgonytól”
Üdvözöljük Dr. Kurt Swiczlapfent sarkkutató csapatát!
Amíg lábadozik a kedves professzor, addig szeretnék megismertetni a világ legnagyobb és legtökéletesebb ,,távcsövével”, a Hubble űrteleszkóppal.
 
 

Mint tudományos kutató már régóta vágyhatott egy olyan eszközre, amelynek segítségével a légkör zavaró hatásait kizárva meg tudja vizsgálni a csillagokat. A furcsa az, hogy tíz évig tartott az, hogy a csillagászok megépítsék a Hubblet.
,, Azóta, hogy Galilei 1609-ben egy kis távcsövet az ég felé fordított, nem forradalmasította még semmi ennyire az ember világról alkotott képét." David Leckrone, a NASA kutatója mondta.
A Hubble sok olyan eseményt fényképezett le, melyek segíthetik megérteni az univerzum keletkezését, és megbecsülni annak korát.

 1927-31 között fedezte fel Edwin Hubble, hogy a galaxisok távolodnak egymástól. Ezzel a felfedezéssel jutottak el a tudósok az ősrobbanás elméletéig, mely szerint a világegyetem egy kis helyen összepréselt anyagból, robbanással jött létre. És innentől egy fontos kérdés került előtérbe; az univerzum kora.
 
A Hubble Űrteleszkóp képén látható objektumokat becsült távolságuk szerint három csoportba sorolhatjuk. Közülük a legközelebbiek a Tejútrendszerünkhöz tartozó csillagok. Ezek azon vöröses árnyalatú fénypontok, amelyekből a teleszkóp leképezésekor létrejött diffrakciós keresztek kiindulnak. Alegfényesebb, enyhén vöröses színű képviselőjük a kép közepén látható. Növekvő távolság szerint a következő csoportot a néhányszor tíz-, illetve százmillió, esetleg egy-két milliárd fényévre lévő galaxisok képviselik. Ezek tehát a Világegyetem utóbbi néhány milliárd évében létezett állapotukat mutatják, amikor a csillagvárosok nagyobb része már elérte nyugodt, konszolidált kinézetét. Érdemes megfigyelni az előbb említett középső csillagtól balra lévő két nagyobb spirális galaxist, közülük is a csillaghoz közelebbi zöldes csillagvárost és a belőle meglepően hosszan felfelé kinyúló, majdnem egyenes spirálkart. Várhatóan a Hubble 2010. áprilisig marad fent a világűrben
 
 
Források:
index.hu/tech/tudomany/hubbleurtele 2010. február 18. 13:56
www.mimi.hu › Csillagászat
http://www.indavideo.hu/video/Hubble__Az_elso_evtized/

A bejegyzés trackback címe:

https://szimataneten.blog.hu/api/trackback/id/tr641769189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

netmesterek 2010.02.25. 15:31:15

Ó ez is jo a netmesterek meg a horgony97-é a legjobb!!!!!!!!!!!!!!!!!!

netmesterek 2010.02.25. 15:31:47

nem jó más gépébe turkszni
süti beállítások módosítása